2010. október 13., szerda

Szólok, kérek...


Azok a szülők, akik ma nem tették volna meg, holnap befizethetik még a gyerkőc ebédjét. 
(Egyébként piros pont a szülőknek, mert múlt hónapban, mindenki időben befizette az étkezések díját.)



Kérés: A matematika füzetben a margó levonalazásában aki segítségemre tud lenni, azt nagyon megköszönöm. 
Piros tollal, (vagy hegyes ceruzával) vonalzó mellett, 4-5 négyzetrácsos margót hagyva jelölni kellene a margót.


Tisztába teszek: Múlt héten fogadó órán nem volt tolongás. Kissé elszomorított minket Nelli nénivel.  Beszélgettünk róla, s arra jutottunk, hogy  ha nincs rá igény, akkor inkább szülői értekezletet tartunk negyedévente. De csak nem hagy nyugodni minket a dolog, jár azóta is az agyunk, mert kezdő sulis gyerkőcös szülők is vannak az osztályban, s lehet, hogy valamit nem jól mondtunk el? Mert jönnek az apró infók, amik az utóbbiban erősítenek meg bennünket.

Fogadó órára nem csak 16 órára lehet jönni. Ha van pár szülő 4-kor, akkor míg azokkal beszélünk, telik az idő, s így ha valaki fél 6-kor jön, akkor is van lehetősége beszélgetni velünk. (persze ez csak akkor fordul elő, ha van azért pár szülő, mert 4-től 6-ig nem ülünk ott, s malmozunk kettesben)
De ezt ha valaki előre tudja, s jelzi szóban, vagy üzenőben, máris minden rendben, s megoldható.
( a beszélgetés hármasban történik, érkezési sorrendben)

Fogadó órára nem csak annak javallott eljönni, akivel gondok vannak. Az amit a szülő otthon lát a könyvben, füzetben ott hármasban megbeszélve letisztulhat. Megbeszélhetjük, hogyan, milyen módon kérünk számon dolgokat az órán. S a legügyesebb rajkónak is tudunk tanácsot adni, hogy mit gyakorolhat, milyen versenyre készülhet.
S dicsérni is nagyon szeretünk, szülőként meg hallgatni még sokkal jobb!
(s most egyáltalán nem azt várjuk, hogy jöjjenek a mentegetőző levelek, hogy miért nem tudtak eljönni, mert nem ez volt a fentiekkel a célom, célunk)

S még mindig írok:
Nem az első kört futjuk, s úgy érezzük nem is az utolsót, ezért inkább leírom.
A kapcsolattartás formái köztünk és a szülők közt: az üzenő füzet, a blog, az iskola telefon, az email.
A legtöbb osztálynak nincs blogja, s email-ben sem igazán szoktak levelezni.
Mi tesszük, mert igényeljük, s úgy érezzük, ez kölcsönös.
Volt már idén példa arra, hogy este jelzett már szülő, hogy a gyerkőc beteg lett, kérte másnap a pótolnivalót email-ben, s mi naponta adtuk is.
Működik.
Az iskolai telefont aki felveszi, legyen az portás, vagy a tanári szobában kolléga, teljesen biztos, hogy átadja nekünk az üzenetet. 
Így úgy gondoljuk, hogy a mobil telefonszámunkat nem szeretnénk megadni.
Kellemetlen élményeink vannak ezzel kapcsolatban. Túlzások nélkül írom, hogy előfordult, hogy hétvégén reggel fél 6-kor, aztán vasárnapi ebéd közben, de az is, hogy éjjel 10-kor keresett bennünket szülő.
Nem szeretnénk ezt.
Kérjük megértésüket, s azt hogy otthon mi is foglalkozhassunk a szeretteinkkel.
Köszönjük!

6 megjegyzés:

  1. Nem mentegetőzésnek szánom,de én például valahogy nem is tudom hogyan átsiklottam fölötte,hogy lesz fogadóóra, pedig lenne sok-sok kérdésem bár gondjaink szerencsére nincsenek. Ha így tisztába téve a dolgokat kapnánk még egy "esélyt" egy következő fogadón szerintem mostmár többen lennénk, eggyel legalábbis biztosan. A szülőtársakat pedig biztatnám és kérném, hogy itt a blogon is aktívkodjunk, mert szerintem szuper jó dolog, minden este feljövök és alig várom, hogy bepillanthassak a napi eseményekbe. Ehhez viszont az kell, hogy visszajelzést adjunk a Tanítónéniknek nem hiába fáradoznak.

    VálaszTörlés
  2. Ha már így belelendültem az írogatásba, ide kívánkozik, hogy egy ideje gondolkodom rajta hogyan lehetne valami "ismerkedési estet" összehozni. Bevallom loptam az ötletet, másik iskolába járó elsős kis barátnőnk osztálya csinált egy nagyon kellemes bográcsozást a NEFAG-on. Igaz nekik még adatott egy finom, meleg őszi szombat. Nem tudom a suliban lenne-e erre lehetőség vagy ha nem, akkor még a HEMO-ra gondoltam, ott lehet bérelni termet, bár az árakat nem ismerem. Várom a további ötleteket itt a blogon. Apropóképpen egy kis Heloween szellemidéző buli szolgálhatna, készülhetnének a gyerekek töklámpással, dekorral.Az ovinkban ezt "tökjó nap"-nak hívják. Azért erre gondolok, mert később a december már zsúfolt Mikulással, Karácsonyi előkészületekkel...De akár Mikulásozhatnánk is együtt. Szóval feldobtam a labdát, mondjatok valamit és persze Nelli néni és Margó néni véleményét is várom! A szervezést magamra vállalom, találjunk ki valamit, mert engem zavar, hogy elmegyek az isiben az osztálytársak szülei mellett köszönés nélkül, viszont nem köszöngethetek mindenkinek mert hátha éppen 1-s felmenő.Na, mit szóltok?

    VálaszTörlés
  3. De jó! Nagyon jó ötlet!
    Segítek, segítünk, ha mások is igénylik.
    Azt szoktuk mondani, hogy ha az osztály fele benne van valamiben, akkor csináljuk. Tehát kell még 10 szülői igen.

    Fogadó órát pedig próbáljuk meg november elején újra. Tartunk akkor előtte egy nyílt napot is.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tanárnénik!

    Kérhetnék egy e-mail elérhetőséget?

    Köszönöm

    VálaszTörlés
  5. mabekov@gmail.com

    S én is viszont kérhetnék?
    Hogy van már Szandika?

    VálaszTörlés