2011. február 23., szerda

A 10-es számkör után

A felmérések eredményével összességében elégedett vagyok.
Szinte minden gyerkőc dolgozatának a végére odaírtam egy kis levelet, anyával, vagy apával együtt majd otthon elolvassák.
Nyugodtan meg lehet nézni a dolgozatokat, de utána legkésőbb a jövő hét végéig kérem aláíratva visszahozni.

Mint említettem, szinte kivétel nélkül mindenki a második mérést jobbra írta, pedig volt aki első nap az A, másik nap a B csoportot írta.

Ebből következik, hogy stresszelhettek a gyerkőcök.
Pedig nincs miért.
Legközelebb nem is szólok, hanem csak írunk egy röppentyűt. Hogy ne féljenek tőle, s hogy lássam, ki hol van elakadva.

A felméréseket nem minősítettem, csak %-ot írtam rá.
Ennek megfelelően vállveregetés és gratuláció illeti Bede Mónikát, Géczi Gigit, Nagy Laurát, Palicsek Dórit és Romhányi Patrikot, mert mind a két felmérést 90 % fölött teljesítette.

De nem kisebb jutalom jár azoknak is, akik akár az egyiket tudták ilyen szép eredménnyel megírni:
( a fentieken túl) Andóczi Viki, Badar Botond, Csontos Enikő, Dajka Noémi, Menkó Máté, Mukus Melitta, Lencz Gergő, Debreceni Tündi és Lukács Szandi.

Ők az üzenőfüzetükbe kapnak majd jutalmat.

Ezen felül nagyon megdicsérem Szabó Bencét, mert magához képest szuper eredményt ért el.
Akiknek tehát a dolgozatuk végén a kis levél mellett (1, vagy 2) matrica is áll, azokkal nagyon elégedett vagyok.

A típushibákat gyakorolni fogjuk, főleg a füzetbe fogok ilyen feladatokat előkészíteni.
Sajnos még mindig vannak olyan gyerkőcök, akik keverik a jobb és bal oldalt. Nekik rá is írtam a dolgozat legtetejére. Részükre matek órán kis csuklóvédőt fogok felhúzni, hogy most már jól berögzüljenek a térirányok.

Amint a szülők észrevették befejeztük az I kötetet. Ezt beszedtem, s szép lassan átnézem készült-e az utóbbi két hétben szorgalmi, mert azt szeretném díjazni. Utána visszaadom a könyvet, ezt tovább nem kell hozni a suliba, de benne bármely kimaradt feladat otthon akármikor megoldható.

Továbbra is ilyen szép munkát kívánok minden gyerkőcnek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése