2011. február 24., csütörtök

Farsang

Már nagyon várjuk a holnapi napot. 
Rajz és technika órákon már hetek óta készülünk a farsangra. 

A gyerekek kérésére nyomtattam betűket, amikből kirakhatták a FARSANG szót.
Persze azért előtte meg kellett vele dolgozni: szépen kiszínezni, s ollóval kinyírni.

 Aztán rajz órán egy félig megrajzolt bohóc tükörképét kellett elkészíteni, s kiegészíteni egy egésszé. 
Nagyon ügyes és színes munkák születtek:

 Technika órán csoportokban dolgoztak. Kaptak sablont a bohóc minden apró részletéhez. Körberajzolták a színes kartont, a merített papírt, a dekorgumit, a bőrdarabokat, aztán jöhetett a nyírás, ragasztás, s végül a díszítés. 
Pompom lett az orra, mozgó szemet kapott, angyalhaja lett, s a nyakába dísz került. 





Az apukák és anyukák pedig hétfő este létrára álltak, s a teremben kifeszített damilokra felkerültek a boszorkánylépcsős hajtogatásaink. 
(köszönjük a szülők segítségét)

 Holnap kettő órától várjuk a szülőket, berendezzük a termet, megterítjük az asztalokat, s persze öltöztetjük s rajkókat. 3-kor kezd a műsor, mi leszünk a 3. fellépők. Előttünk csak a felsős nyitószámok lesznek. Az egyéni jelmezes felvonulás előtt bőven lesz idő átöltözni a gyerkőcöknek. 

Lábukra a fehér tornacipőt és fehér bokazoknit vesszük fel, s arra kerülnek a tappancsok. 
Póló, nadrág és a tutyi, mindenkinek remélem készen áll.
A sárga nadrág alá érdemes nem fekete alsót venni, hogy ne világítson!!

Most már csak egyet kell aludni, s holnap jön a nagy buli!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése